Diákok írták PDF Nyomtat Email

 

8.osztályosok búcsúbeszéde

Kedves Tanáraink, Diáktársaink és Vendégeink!

 

    Van egy mondás, ami – akár tetszik, akár nem – igaz. Egyszer minden véget ér. Alsós koromban még nagyon vártam ezt a napot, ám ahogy teltek a napok, a hetek, az évek, egyre kevésbé. De eljött, mert így van rendjén. Sosem szerettem, ha valamitől búcsúzni kellett. Legyen az akár az utolsó nyári nap, az utolsó tulipán, a hóember a tavasz elején, vagy egy könyv utolsó lapjai. Most mégis búcsúzom.  Búcsúzom a kedves iskolapadoktól, a tábláktól, melyek felelésekkor oly nagynak és üresnek tűntek, ám most a VAKÁCIÓ betűivel tarkállanak, az oly sokat látott öltözőszekrényektől. De legfőképp tanárainktól és diáktársainktól.

      Kedves Nevelőink, nem csak búcsú ez, de köszönjük azt a sok munkát és szorgalmat, türelmet és odaadást is, amivel segítettek minket az évek alatt. Köszönjük a remek, élmény dús kirándulásokat, játékos órákat és a jó tanácsokat…

     Diáktársak, hozzátok pedig egy tanáccsal fordulnék. Hetedikesek, mindannyian kötődünk valamennyiőtökhöz, ám jövőre nektek is annyi dolgotok adódik, hogy idő sem lesz egymás hiányolására. Mindent bele a továbbtanulás terén is!
                A levelek megsárgulnak, lehullnak; a tulipán elnyílik; a hóember elolvad; a könyv becsukódik, mi pedig továbbállunk. Búcsút intünk mindennek, ami itt biztonságot nyújtott, kényelmes volt, ismerősként tekintett ránk. De attól, hogy nem leszünk itt, ez még megmarad puha fészeknek, biztos alapnak, emlékek és titkok őrzőjének, iránytűnek, apró, tiszta hangnak, ami a lelkünkben zeng. Búcsúzunk, de mindez velünk marad akkor is, ha… egyszer minden véget ér.

 

 

Visszatekintő

Kedves Tanárok, Hetedikesek!

 

„Brr… brr…”- szól a csengő.

Bágyadt, álmos tekintettel indul meg a nép matekórára, ami… igen romantikus, hisz az ember oda vinné el a párját, mert az egy örökkévalóság! Ezután, mikor megszólal a szünetre hívó csengő, battyog mindenki vissza az osztályába. Kezdődnek a magyarórák. Irodalom, nyelvtan, fene tudja, hogy melyik a jobb. De kell! Miután végigha…ngoskodtuk ezeket, áttérünk a reál tárgyakra. De nem az, amire számítunk. Se robbanás kémián, se boncolás bioszon. Fizikán már van lehetőség…megtömni a bendőnket. Testnevelés órán az osztály lustán megpihen, mintha úgy elfáradt volna a nagy… semmittevésbe. Ki gondolná, hogy nem énekóra lesz DJ Feri bácsival, hanem történelem.  Az egyik legmegosztóbb óra. Ha belenéz az ember a könyveinkbe, minden kiderül. Kicsengetnek: Erőt, egészséget, viszontlátásra! Hazaindulunk. Özönlik ki a diáksereg az iskolából, mennek haza tanulni. Csak vicceltem. Mennek haza labdáért, hogy aztán estik rúgják a bőrt. Otthon összehoznak valami matek házira hasonlót, ezt követően ráhangolódnak a pihenésre.

                7:40 van, elkésünk!!!!! Készülődik mindenki, siet a suliba. Siet ének vagy földrajzórára. Énekre, ahol hangulatos ének-kíséret mellett csodásan meg lehet reggelizni. Földrajzórára, ami remek lehetőséget kínál hazánk, világunk természeti és gazdasági megismerésére. Kinek mi fekszik jobban. Vagy épp ki fekszik a padon. Ezután csere. Természetesen a nyelvórák sem maradhatnak ki a sorból. Nagyon szép dolog a nyelvismeret… közel olyan szép, mint a kilátás az ablakból. És megint matek. Rohanó tempóban, szoros időkorlátokkal, bár ezt a 45 percet is lehetne még csökkenteni. Ismét biosz,míg a b-ben tornaóra. Megtanuljuk, hogy húzódnak össze és ernyednek el a másik osztály izmai foci közben, mialatt szidjuk őket, hogy mi sosem játszunk.  Majd ofőn megtárgyalja az osztály a teendőket, vagy nem, és hallgatja a prédikációt, ami-bár nehéz bevallani- jogos. Eltelt egy újabb nap. Másnap izgulva ülünk be infóra, hogy ma milyen napja lehet Zoli bácsinak. Ezután magyar,  magyar, töri, és rajz! Az igazi:”Ó, megcsinálom én, csak minőségi munkát ne várjanak tőlem!”- óra. Eközben a másik osztály technikán ügyeskedik. Ölt, varr, farag… alszik. Vagy épp süt-főz… dézsmál.

                Összegezve, semmiféle kivetnivalót magunk után nem hagyva, egész rendes társaság vagyunk. Lehet, hogy ezt többször ki kéne mutatni, de az nehéz. Köszönjük megértésüket!

                Hetedikesek! Szerintünk kezdeményeznetek kéne pár házirend- módosítást a jövő generációja számára, hadd örüljenek... a nevelők. Ilyesmiket:

·         Mindenféle fegyelmezés tilos!

·         Az óra megkezdése előtt a tanár köteles pizzát, hamburgert, hideg kólát felszolgálni!

·         Alvó diákot csak a 2. pontban leírtakkal szabad zavarni.

·         A tanároknak tilos az 1,2,3 számjegyeket használni.

·         Feleltetni nem szabad, a tanár köteles beírni a diák által választott érdemjegyet.

·         Az órarendet törölni kell!(Lábat és táblát nem)

·         A diákok kapjanak fizetést az iskolába járásért.

·         A távollétet duplán kell fizetni.

·         Ettől a házirendtől eltérni csak akkor szabad, ha az új a diákok számára kedvezőbb!

De siessetek mindezt megtenni, mert hamar eljön a brr… brr… utolsó csengőszó! J

 

Gondolatok a jutalomkirándulásról

 

Kirándulás… valamennyien tapasztaltuk már, hogy a kirándulós busz ülésrendje komoly téma ilyenkor… A hátsó helyek a legérdekeltebbek… Legyen a busz maga bármilyen.

            Ezekre általában azok ülnek, akik már a felszálláskor tolakodnak. Ők azok, akiknek a tanulmányi kirándulás is 100%-ban játék, egy suli nélküli nap. Helyet kapnak a hátsó félben még a haverok, azok, akik felveszik a tréfákat, tartják a témák ritmusát.

Az osztálytársak, a barátok, a haverok. Nélkülük egy ilyen út is – csakúgy, mint egy száraz algebraóra- szimplán egy túlélnivaló, időtlen dolog lenne.

            De a történet csak most kezdődik…

Az egész nem tartott tovább néhány percnél, mégis, az a hasizomláz, amit akkor kaptam a nevetéstől, társként kísért a hazaúton, sőt másnap reggel is vele ébredtem…

Ez már a hazaút volt, de mintha nem jártunk volna egy Vörösmarty emlékházban. Mintha nem néztük volna a számunkra hatalmasnak tűnő, fenséges cápákat, százféle gyönyörű halat, nem érintettük volna meg a ráják nyálkás bőrét, nem kocogtattuk volna meg az apró, minden koppintásra ezerfelé cikázó halacskák akváriumát… mintha nem sétáltunk volna krokodil-lak felett, madarak közt, makik ketrecei előtt, nem néztünk volna percekig farkasszemet egy-egy kígyóval a Tropicariumban másfél órán át. Mintha nem lett volna utána is háromnegyed óránk a boltok, kajáldák, üzletek közt nézelődni, vásárolni. Mintha még ezután nem mentünk volna be három órára a Csodák Palotájába játszani. Játszani, és egymást szólítgatni- magunkat nem zavartatva a sok idegen közt-, ki mit talált, fedezett fel, rakott össze, épített meg, milyen érdekességre bukkant:
- Rebi! Rebi! Megint hol vagy már?!
- Itt vagyok, na! Mit kiabálsz? Félsz?
- Jó, bocs. De figyu már!

A játék mellett ámulni, bámulni, tapsolni a kémiai, fizikai kísérleteken, bemutatókon. Mindez meg sem látszott. Ment a hülyeség, a bolondozás ezerrel. Egy kis sajtkukacnak eszébe pattant, hogy fokozni kéne a hangulatot, hát elkezdett folyókat kiabálni:
- Ott a Tisza! A Tisza!
- Jé, a Duna!
- Gangesz!

Összejött jó pár folyó, de legalább ennyi megmaradt a földrajzórák- ki szerint érdekes, ki szerint kibírhatatlan, és felesleges- tartalmából.

            Persze ahány ember, annyi figura, annyi személyiség. Volt, aki csendben a mobiljával szórakozott, volt, aki nem szólt, de végigkacagta az egész utat. Persze a poéngyárak teljes kapacitással működtek. Olyan is volt, aki úgy rázkódott a nevetéstől, hogy az már kényelmetlen volt a rádőlő, ,,pihenni” kívánó társának.

            Olyan tehát nem akadt, aki ne tudta volna elfoglalni magát. De akkor valaki suttogva:

-          Nyugi van! Jön!                                                                                     

Egyszerre mindenki megemberelte magát, noha nyugisnak így sem látszott senki. Így is akadt, aki nem volt elég óvatos. Ő a legrosszabb büntetést kapta, ami egy ilyen alkalomkor érheti a diákot. Előre kellett ülnie. Legelőre. Leghátulról. Ez a táv akkorának fest olyankor a mi szemünkben, hogy…

            Mint a gyémánt, örökké tartó, gyönyörű, és csillogó volt az út. Ám egyszer csak hideg, szürke vas lett belőle, amikor az egyik tanár bejelentette, pakolni kell, mindjárt otthon vagyunk. De a helyzet lehetett még rosszabb. A vas be is rozsdásodott, a szitu menthetetlenné vált, amikor valakinek eszébe jutott: ,,Holnap írunk nyelvtanból.”

            Ha egy külső szemlélő számára nem is tűnt vészesnek a helyzet, számunkra a kedvvel teli üveg esett le, és szállt szét milliónyi, apró darabra…

            Mégsem keserű szájízzel szálltunk le a buszról, mert egy jó napot töltöttünk el együtt… Innen mindenki indult haza. Nyelvtant tanulni…

 

Beszédes Mónika 8.a